"Óda a fényhez"
látássérültek klubja

A klub 2012. első félévi programterve

Az „Óda a fényhez” látássérültek klubja 1996-ban alakult Mátészalkán. A klub nevét a vak és gyengénlátó írók és költők antológiájának címadó versétől kölcsönöztük. „Óda a fényhez” Juhász Imre verse.

1994 novemberében, egy jótékonysági műsor keretében volt a könyv bemutatója. Ezt a műsort az Esze Tamás Gimnázium és a Déri Miksa Ipari és Szakközépiskola könyvtárosai szervezték. Az MVGYOSZ részéről Lak István tanár úr utazott el Mátészalkára, hogy köszöntse a sorstársakat és kísérőiket, diákokat és tanáraikat, valamint minden kedves érdeklődőt, akikkel zsúfolásig telt a színházterem. A műsorban magam is felléphettem és elmondhattam kerekes Géza „Ne kutasd” című versét, amelyről úgy éreztem, minden sora rólam is szólhatna. Soha nem felejtem el a csendet, amivel a verset fogadták és az utána következő megismételhetetlen, szűnni nem akaró vastapsot. Ezen a rendezvényen gyűlt össze 107037 Ft, ami a klub alakuló tőkéje lett.

A „Holdsugár” nyugdíjas klub vezetője Kállai Menyhért és felesége Irénke néni segítségével kerestük fel a Mátészalkán élő sorstársakat és meghívtuk őket a nyugdíjas klubba egy teadélutánra. Itt határoztuk el, hogy megalakítjuk az azóta is jól működő látássérültek mátészalkai klubját. A klub, az önkormányzat, a családsegítő központ a művelődési központ segítségével és támogatásával működik. Amennyiben szerény anyagi helyzete engedi a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Egyesülete is igyekszik segítséget nyújtani.

Azon dolgozunk, hogy a elkövetkezendő években is színvonalas programokat tudjunk szervezni. Minden kedves sorstársat, kísérőjét és valamennyi érdeklődőt szeretettel várunk kéthetente csütörtökön 13 órai kezdettel Mátészalkán a Művelődési Központban.

Deme Jánosné Anikó klubvezető:

Telefon: 44 / 310-465; Mobil: 30 / 539-1722.

 

A klub 2011. májusában ünnepelte a 15. születésnapját. Az alább található link alatt néhány képet villantunk fel az elmúlt 5 év eseményeiből.

A klub tagjai szívesen vesznek részt a Vakok és Gyengénlátók Sz-Sz-B Megyei Egyesületének szabadidős, szakmai programjain is és rendszeresen maguk is szerveznek különböző programokat, rendezvényeket.

Az Óda a fényhez klub képes emlékei

A klub 2012. első féléves programterve

 

Január 12.

Újévi köszöntő, elmúlt évi beszámoló, előadók, Deme Jánosné, Bodó Józsefné, Farkas Józsefné.

 

Január 26.

Versek és novellák, kis prózák, felolvasása, önkénteseink segítségével. Megemlékezés a Magyar kultúra napjáról.

 

Február 9.

Farsangi vigaszság, tombola, tréfás vetélkedő.

 

Február 23.

Hogyan éljünk, és étkezzünk egészségesebben? Keressük a választ egy szakember segítségével.

 

Március 8.

Nőnapi köszöntő. Átengedjük a terepet férfitársainknak.

Március 22.

Első negyedéves névnaposaink ünneplése. ELVIRA, SÁNDOR, VERONIKA, IRÉN, BALÁZS.

 

Április 5.

„tavaszi szél vizet áraszt" népdalokkal, versekkel várjuk a költészetnapját.

 

Április 19.

Hűséges társuk a kutya. Beszélgetés a vakvezető kutya képzésről, és közlekedésről.

 

Május 3.

Akiknek az életünket köszönjük, édesanyák, nagymamák, dédik köszöntése.

 

Május 17.

16 éves az „óda a fényhez" klub, lassacskán felnövünk, bár ez még a boldog tinikor. Bulizzunk egyet?

 

Május 31.

Városi séta, tavaszi zápor esetén, kötetlen, foglalkozás a klubszobánkban.

 

Június 14.

Érzékenyítő, szemléletformáló, csapatépítő tréning.

Június 28.

Névnaposaink ünnepe: Irén, László, Csaba, Anikó.

 

Június 28-szeptember 6-ig nyári szünet

 

Foglalkozásainkat, átmenetileg, az Eötvös utca 6, szám alatt tartjuk.

Minden kedves érdeklődőt, szeretettel várunk, kéthetente, csütörtökön, 13 órától.

 

Deméné Szondi Anikó klubvezető 

 

Érdeklődni az alábbi telefonszámokon lehet:

Telefon: 44/ 310-465

Mobil: 30/ 539-17 22

 

Programjainkra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

- Deme Jánosné (Anikó) klubvezető.

- Farkas Józsefné,

- Bodó Józsefné (klub elnökségi tagok).

 

Vissza a főoldalra