„Látássérült Sorstársak” Klubja
A klub 1997-ben alakult 36 fővel. 2005-ben 40 fő a taglétszám. Ebből 9 fő pártoló tag.
A klubfoglalkozások minden hónap utolsó szerdai napján vannak. Januárban megkapják a tagok az éves programot. Ebben részletes tájékoztatás van minden klubnap eseményeiről. Minden évben megünnepeljük a Nőnapot, Anyák napját, Férfinapot. Megtartjuk a „Fehér Bot” napi ünnepséget. Istentisztelettel egybekötött Karácsonyi ünnepséget tartunk, melyen szerény ajándékcsomagot kapnak a tagjaink. Nagyon jó a kapcsolatunk a város, és a kórház vezetésével, a szemész főorvosnővel. A klubvezető kirándulásokat, vetélkedőket, irodalmi, és zenés műsorokat is szervez. Beteglátogatás, elhalálozott sorstársaink temetésén való részvétel is a klub tevékenységéhez tartozik. Eddig több klub részvételével találkozók voltak szervezve, melyek jól sikerültek. 2002-ben a klub 5 éves évfordulóját ünnepeltük meg zenés irodalmi műsorral, melyen megyei, és megyén kívüli klubok is részt vettek.
2003-ban István a király című művet látássérűltek adták elő az érdeklődőknek.
A klubfoglalkozásokon széleskörű tájékoztatás is folyik. Orvosok, közéleti személyek tartanak előadásokat. Az aktuális információkat minden alkalommal a tagság tudomására hozza a klubvezető, és a körzeti elnök.
A klub folyamatos működése a térség önkormányzatainak, és vállalkozóinak segítségével biztosítva van.
Életképek a klub rendezvényeiről
A Látássérült Sorstárak Klubja 2012. évi programterve.
Január 25. A klubvezető újévi köszöntője. Beszámoló az elmúlt év munkájáról. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról.
Február 29. Beszámoló a klub gazdasági helyzetéről. Múltba veszett hagyományok felelevenítése, farsangi szokások.
Március 15. Részt veszünk, a városi ünnepségen, és koszorút helyezünk el az emlékműnél.
Március 28. Megemlékezünk a Nemzetközi Nőnapról.
Április 25. Húsvéti szokások felidézése, locsolódás.
Május 30. Megünnepeljük a klub megalakulásának 15. évfordulóját.
Június 27. Bográcsozás a szabadban. Az első félévi névnapok megünneplése.
Július 25. Családi nap, kirándulással.
Augusztus 19-20. Részt veszünk a Gyarmati Vigasságokon.
Augusztus 29. Életmód, életvezetési tanácsadás szakember segítségével.
Szeptember 26. Információs nap. Segédeszköz bemutató, tagsági igazolványok érvényesítése. Érzékenyítő program megtartása.
Október 23. Részt veszünk a városi ünnepségen, és koszorút helyezünk el az 1956-os emlékműnél.
Október 31. Fehérbot napi megemlékezés.
November 28. Második félévi névnapok megünneplése. Süteménykóstoló.
December 12. Karácsony méltó megünneplése. Ajándékcsomaggal kedveskedünk klubtagjainknak.
Minden információról, és bármilyen változásról Mikes Miklósné klubvezető, és Szórádi Bálint körzeti elnök időben értesítik a klub tagjait.
Érdeklődni az alábbi telefonszámokon lehet:
- Mikes Miklósné +36-44/359-995, vagy +36-30/652-5207
- Szórádi Bálint: +36-44/367-931 vagy +36-70/374-9483
Foglalkozásainkat minden hónap utolsó szerdai napján tartjuk délelőtt 9:30-12 óráig.
Helye: Művelődési Ház Fehérgyarmat, Kossuth tér 17. sz.
Szeretettel várunk minden klubtagot, és érdeklődőt!
Boldog Új évet, és jó egészséget kívánva, tisztelettel: Mikes Miklósné Klubvezető.
Fehérgyarmat 2012.01.12.